Szokás úgy vélni, hogy anya és fia, apa és lánya között szerelem van, a szó legnemesebb és legártatlanabb értelmében persze, miközben anya és lánya, apa és fia között a kapcsolat ennél sokkal bonyolultabb.
Ez a kapcsolat több rétegből tevődik össze, ami talán abból adódik, hogy anya a lányában, apa pedig a fiában óhatatlanul önmagát is keresi (majd ő eléri, ami nekem nem sikerült), és ahogy az már lenni szokott, lány az anyától, fiú az apától szeretne minél inkább különbözni, függetlenedni, a maga útját járni (én bizony nem leszek olyan, mint ő, nem követem el ugyanazokat a hibákat).
Anya és lánya, apa és fia között igencsak kiélezettek lehetnek a konfliktusok, amiket aztán nagy összeborulások követnek. Különösen igaz ez a gyerek kamasz- és fiatal felnőtt korában, amikor szeretet ugyan van, de harmónia egyáltalán nincs, és amikor minden egyes szülői szó hegyi beszédként csapódik le a gyerek lelkében, amitől falra mászik, amitől viszont a szülő gurul be, amit pedig hangos szóváltás követ, aztán jön a sértődés, aztán a kínos tétovázás, hogy ki tegye meg az első lépést a másik felé, aztán a nagy röhögés és a poénnak szánt, a másik viselkedésén való élcelődés, ami persze újabb sértődést szül, és megint jön a hegyi beszéd, és ez így megy tovább, körbe-körbe éveken keresztül.
A nagy amplitúdójú érzelmek viharában könnyen elfárad az ember, és megpróbál szünetet tartani, valamiféle megoldást keresni a feszültség oldására, a lazulásra (és hogy erőt merítsen az újabb csörtéhez, haha). Szerepköréből adódóan ez főleg a felnőtt szülő feladata – a gyerek részéről sokszor már az is elég (lenne), ha nem felesel vissza, és nem ragaszkodik ahhoz, hogy övé legyen az utolsó szó.
Általában jó megoldás, ha szervez valamilyen közös programot, ami mindkettőjük számára izgalmas, új élmény. Rengeteg ötletünk van, hosszasan sorolhatnánk a jobbnál jobb felvetéseket, de mégiscsak egy borbély szalon vagyunk, úgyhogy maradunk a szakmánknál – és ebből adódóan az apa-fia kapcsolat kezelésénél.
Szóval, kedves megfáradt apák! Ha úgy érzitek, tele van a hócipőtök a pimasz suhanc kamasszal, higgyétek el, nem a veszekedés, nem a passzív-agresszív duzzogás, és nem is a csendes sértődöttség a megoldás. Inkább csináljatok együtt valami újat, és zökkenjetek ki a megszokott keretek közül! A közös élmények azok, amik összekovácsolnak. Nem azt mondjuk, hogy menjetek el együtt bázisugrani, bőven elég, ha bejelentkeztek hozzánk egy apa-fia hajvágásra – kezdetnek ez is megteszi, sőt. A minőségi időből keletkeznek a legszebb emlékek.
Szokás úgy vélni, hogy anya és fia, apa és lánya között szerelem van, a szó legnemesebb és legártatlanabb értelmében persze, miközben anya és lánya, apa és fia között a kapcsolat ennél sokkal bonyolultabb.
Ez a kapcsolat több rétegből tevődik össze, ami talán abból adódik, hogy anya a lányában, apa pedig a fiában óhatatlanul önmagát is keresi (majd ő eléri, ami nekem nem sikerült), és ahogy az már lenni szokott, lány az anyától, fiú az apától szeretne minél inkább különbözni, függetlenedni, a maga útját járni (én bizony nem leszek olyan, mint ő, nem követem el ugyanazokat a hibákat).
Anya és lánya, apa és fia között igencsak kiélezettek lehetnek a konfliktusok, amiket aztán nagy összeborulások követnek. Különösen igaz ez a gyerek kamasz- és fiatal felnőtt korában, amikor szeretet ugyan van, de harmónia egyáltalán nincs, és amikor minden egyes szülői szó hegyi beszédként csapódik le a gyerek lelkében, amitől falra mászik, amitől viszont a szülő gurul be, amit pedig hangos szóváltás követ, aztán jön a sértődés, aztán a kínos tétovázás, hogy ki tegye meg az első lépést a másik felé, aztán a nagy röhögés és a poénnak szánt, a másik viselkedésén való élcelődés, ami persze újabb sértődést szül, és megint jön a hegyi beszéd, és ez így megy tovább, körbe-körbe éveken keresztül.
A nagy amplitúdójú érzelmek viharában könnyen elfárad az ember, és megpróbál szünetet tartani, valamiféle megoldást keresni a feszültség oldására, a lazulásra (és hogy erőt merítsen az újabb csörtéhez, haha). Szerepköréből adódóan ez főleg a felnőtt szülő feladata – a gyerek részéről sokszor már az is elég (lenne), ha nem felesel vissza, és nem ragaszkodik ahhoz, hogy övé legyen az utolsó szó.
Általában jó megoldás, ha szervez valamilyen közös programot, ami mindkettőjük számára izgalmas, új élmény. Rengeteg ötletünk van, hosszasan sorolhatnánk a jobbnál jobb felvetéseket, de mégiscsak egy borbély szalon vagyunk, úgyhogy maradunk a szakmánknál – és ebből adódóan az apa-fia kapcsolat kezelésénél.
Szóval, kedves megfáradt apák! Ha úgy érzitek, tele van a hócipőtök a pimasz suhanc kamasszal, higgyétek el, nem a veszekedés, nem a passzív-agresszív duzzogás, és nem is a csendes sértődöttség a megoldás. Inkább csináljatok együtt valami újat, és zökkenjetek ki a megszokott keretek közül! A közös élmények azok, amik összekovácsolnak. Nem azt mondjuk, hogy menjetek el együtt bázisugrani, bőven elég, ha bejelentkeztek hozzánk egy apa-fia hajvágásra – kezdetnek ez is megteszi, sőt. A minőségi időből keletkeznek a legszebb emlékek.